Másnap Tozeur-ból északra vettük az irányt, a Cairo helyszínéül otthont adó Kairouan városba. Az út igen hosszú volt, Tozeurtól 350 km a távolság, amit pihenés nélkül vezettem le, hogy időt spóroljunk.
Kairouan - Cairo
Kairouan nagy város, mind a turisták, mind a filmesek kedvenc helye. 2005-ben ugyan voltam már itt, de nem tudtam, hogy itt forgatták az egyik kedvenc filmemet. Pedig amikor a kis szűk utcákban sétáltunk Tilinger Zoli barátommal, akkor még megis jegyeztük, hogy ez a hely tök olyan, mint a Frigyládában Cairo. Rá egy évre persze kiderült, hogy nem tök olyan, hanem pont az! Természetesen hülyét kaptam, amiért nem fotóztam semmit 
De most térjünk vissza 2007-be.
Kis kocsinkal Kairouan-ba érve, rövid ideig kolbászoltunk az óváros körül, míg végül egy helybéli bácsikának megmutattuk a filmből kinyomtatott képeket és némi fizettségért elvezetett minket az első helyszínre, ami a filmben egy kávézó volt, a valóságban pedig szőnyegbolt.
Az ideiglenes “túravezetőnk” rendes volt, mert időben figyelmeztetett, hogy az üzlet zárva és nagylelkűen felajánlotta, hogy elvisz bennünket egy nagyobb szőnyegbolthoz, de sikerült megértetni vele, hogy inkább csak sétálunk egyet. A zárva tartott szőnyegbolt látványa 5 dínárba (750 Ft.-ba) került.
A szőnyegbolt jobb oldalánál, a mecset felé sétálva tovább, jobbra fordultunk és rövidesen egy térre érkeztünk, ahol számos jeleneteket forgattak le, köztük Marion elrablását.
Az óvárosban szerencsére nincsenek lebontott, átalakított épületek, így könnyedén betudtuk azonosítani a helyszíneket. Az egyetlen új épület is csak egy kis rendőrség volt a tér közepén.
Az elveszett Frigyláda fosztogatói forgatásakor egyes épületeket, falakat díszlet elemekkel toldottak meg. Erről tanuskodik a fenti kép, miszerint, a szemben lévő utcában egy boltíves kaput emeltek a film kedéért, aminek ma csak egy kis íve maradt meg. A térnek hátatfordítva, ebből az utcából, el lehet sétálni egy kis elágazáshoz, ahol igencsak jól ismert képsorokat rögzítettek.
A szűk utcából visszamentünk a térre és balra, egy zsibongó piac felé fordultunk, a további helyszínek azonosításához. Sajnos itt már elakadtunk, de szerencsénkre egy cipő árus észrevette, a kezünkben lévő filmes fotókat és rövid szemezgetés után, magához intett minket. Megkért, hogy mutassam meg a filmből kiollózott képeket. Ahogy a fotókat az orra elé dugtam kikerekedett a szeme és újjongva ecsetelte, hogy ebbe a filmben statisztált! Elmesélte, hogy hosszú fekete ruhába kellett öltöznie, valamint a szülei lakásának ablakai is látszódott a filmben. Elkezdtük faggatni arról a helyszínről, ahol Indy lelőtte a kardforgató ellenségét, de bánatunkra elárulta, hogy az kicsit messzebb van és a képeinken lévő háttér épület csak díszlet volt, azonosítani lehetetlen. Ezért letettünk a helyszín kereséséről és a többi filmes képeket kezdtük neki mutogatni, amik láttán lázba jött és szólt a szomszéd árusnak, hogy figyeljen portékáira, és elindult velünk, hogy megmutassa a közelben lévő helyszíneket:
Sajnos a további helyszínekre nem kísért el, mert nem merte hosszú ideig “szomszédjára” hagyni kis cipőüzletét, így csak útba igazított minket. De így is egy életreszóló élménnyel gazdagította felfedező utunkat.
Megintcsak elkezdtünk szerencsétlenkedni a piactér körül, végül két taxis sietett segítségünkre, akiknek komoly fejtörést okozott a mi kis “játékunk”. A képeket kivették a kezemből és elindultak a téren kívülre, Istvánnal meg alig bírtuk követni őket, olyan szaporán lépkedtek. A hely ahová elvezettek minket, az a szűk kis utca volt, ahol Dr. Jones folytatta Marion elrablóinak üldözését.
Az utolsó azonosítandó helyhez még őkis segítséget kértek, egy helybéli idős bácsitól, aki egy mecset oldalánál üldögélt. A bácsikának nem okozott különösebb gondot a helyszín felismerése. Rögtön mondta, hogy vissza kell menni, a tér másik végére (oda, ahol a statisztával találkoztunk). Onnan szűk, bűzös, koszos utcákon keresztül kellett gyalogolni, ahoz a helyszínhez, ahol Marion leütötte üldözőjét egy palacsintasütővel, majd elbújt egy kosárba.
Az utolsó két helyszín azonosítása után, megköszöntük a két fickónak a segítséget és kettőjüket 10 dínárral (1500 Ft.-) jutalmaztam. A taxisoknak nem volt elég a fizettség, fejenként akartak 10 TDN-t. Istvánt nem érdekelte az alku, ő is előkapott egy tizest és a másik fickó kezébe nyomta: “Osszátok el!” - végülis megdolgoztak érte és még gondolkodniuk is kellett Helybéli “túravezetőink” megköszönték bőkezűségünket és búcsúzásul hozzátették, hogy menjünk holnapis, mert más filmek forgatási helyszíneit is örömmel megmutatják.
A visszaút poénjai:
Potyautas zsernyák
Kairouanból egyenesen Djerbának vettük az irányt. Későre járt és a hátralévő több mint háromszáz kilométeres utat megintcsak pihenő nélkül akartam letudni. Este tizenegy óra lehetett, amikor Djerba szigettől kb. 50 km-re, egy körforgalomba értünk, ahol rendőrök ellenőriztek, majd megkérdezték, hogy merre megyünk. Kiböktem a sziget nevét, aminek hallatán a rendőr megörült és kérdezte, hogy kollégáját nem vinnénk-e el Djerbára, ugyanis helyőrség váltás volt és várják a szigeten. Járőrautó csak egy van, buszjárat nincs, akadt viszont két kalandor egy rozzant bérautóval. 
A fiatal rendőrtiszt néha megszólalt franciául, majd fura akcentussal angolul, amiből kikövetkeztettük, hogy a szülővárosának fényeit mutogatja az ablakból. Fáradt voltam és az sem érdekelt, ha az ötvenes tábláknál hatvannal, a kilencvenes tábláknál meg száztízzel nyomtam. A zsernyák nem szólt semmit. Végülis rendőri felügyelet alatt vezetek!
A rendőrtiszttől végül Ajim kikötőjében búcsúztunk el…
A térképmániás taxis
Az afrikai kontinensen gond nélkül megtaláltunk minden helyszínt, nem úgy mint a parányi szigeten, Djerbán. Szállásunk turista zónában volt, Midoun-tól hat kilométerre, amit nagyon nehezen találtunk meg, főleg éjjel egy úrakor, így Midoun városban egy taxis segítségét kértem. Térképemet meglátva, első látásra beleszeretett és útbaigazítás után megkérdezte, hogy hol vettem.
Magyarországon. - feleltem. Annyit mondott, hogy szép és elváltak útjaink.
Útban a hotelünk felé azt látom a visszapillantó tükörben, hogy valaki követ és villogtatja fényszóróit, majd hallom hogy őrült dudálásba kezd. Kicsit lelassítottam, hogy le előzzön, de mikor mellém ért felismertem a taxisofőrt, kinek kérésére megálltam. Kipattant a kocsiból és szinte megszállottan ecsetelte, hogy neki kell a térkép másolata! Nem tudom mi tetszett meg neki a lassan három éves, agyon gyűrött és össze-vissza ragasztott térképen, de minden áron kellett neki. Kérte, hogy adjam kölcsön, nappalra, hogy lefénymásolja, majd leadja a recepción. István már kezdte unni a církuszt, míg végül szuvenírként oda adtam neki. Az őrült taxis többször is öröm-meghajlással búcsúzott tőlünk…
A rendőrnek fuvar kell, a taxisnak meg térkép kell! Na jó éjszakát!
